Sziasztok. A nevem Dante. Egyszerűnek nem mondható srác vagyok, kőkemény 20 év élettapasztalattal a hátam mögött. Jóképű gyerekként teremtett az Isten, amihez hihetetlen mértékű szerencse is párosul. Jól tudok beszélni , minden helyzetben kitudom magam húzni a szarból, vagy ha épp úgy van, szarba tudom magamat süllyeszteni. Méghozzá nyakig érő szarba. És most pedig jöjjön az életem röviden:
Budapesten születtem a 8. kerületben, egy kórházban. Fogalmam sincs miért egy 8. kerületi kórházat sikerült beszervezni ahhoz, hogy anyám kitoljon magából, de úgy tűnik ez van, hozzá kell szoknom hogy egy gettó övezetben láttam meg először a napvilágot 4 óra 43 perckor. Valamiért ez érzékenyen érint. Igaz a gettóhoz semmi közöm, és mielőtt még azt hinnétek, hogy valami sutyerák repper-fenegyerek vagyok előre leszögezném, hogy semmi ilyesmiről szó sincs. Nem vagyok se suttyó, se repper.
Születésem után, amikor már az újszülötteket el lehet vinni az egészségügyi intézményből, rögtön kiköltöztünk Svédországba, ahol a szüleim már korábban is laktak. Egész pontosan fogalmazva, ott éltek, idejött anyám megszülni, aztán pedig vitt vissza magával a jó öreg Skandináviába. 4 évig ott éltem, egészen addig, amíg kiderült, hogy apám maffiozó, és lecsukták 7 évre. Nem vagyok büszke az öregre, de mégiscsak az apám, kötelező aként is kezelnem, apámként szeretnem. Ezután 9 évig nem láttam, és amikor évek után először találkoztam vele, csak annyi járt a fejemben, hogy ’’Kutyából nem lesz szalonna”. Ezzel arra próbálok célozni, hogy apám kurvára semmit sem változott. Néha, amikor nagylóvét akaszt le megdob egy kis pénzzel, had örüljön a hülye gyereke, hogy mennyire szereti őt apuci. Örülök én, nincs is azzal semmi baj, csak nem a szeretetnek, hanem a pénznek.
